Egy év, egy fél élet 11.rész #Ending

Rájöttem, hogy gyakorlatilag ennyi volt. Egy év, egy hihetetlenül unalmas, mégis tartalmas év. Nincs tovább. Megfogtuk egymás kezét és kört alakítva végigjártuk a tornatermet. Miután már a második kört jártuk, kiváltam a körből és odamentem a szüleimhez, hogy mit szóltak az egész műsorhoz. Miközben arról áradoztak, hogy milyen jó volt megszólalt az "búcsúzkodós" zene. Hátrafordultam és láttam, hogy egy hatalmas csoportban mindenki sír és ölelkezik. Akkor fogtam fel csak igazán, hogy tényleg ennyi volt. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire jó is volt! Hogy mennyire fog hiányozni! De akkor már nem volt mit tenni. Odamentem én is könnyes szemmel, majd egyszer csak megöleltem Lénát zokogva. Zokogtam, mert fájt, hogy nem élveztem a fél életemet. Nem élveztem eléggé ezt az egy évet. Míg ezen agyaltam odajött hozzám Dávid. Ösztönösen megöleltem és két percig nem engedtük el egymást. Mind a ketten sírtunk. Ott tudatosult benne, hogy hiába nem érzek iránta semmit, de hiányozni fog. Ő is.

Aztán elengedtem, letöröltem a könnyeimet majd felnéztem. Megláttam Dénest. Ettől még rosszabb lett. Még jobban sírtam, míg ő csak mosolygott. Emiatt egy kicsi mosoly nekem is került a számra, de nem az örömtől, hanem tőle. Végig öleltem mindenkit majd ismét Dáviddal ölelkeztem. Nem tudom miért, de nagyon jól esett, érzelmektől mentesen. Rossz volt, majd egy tíz perc elteltével összeszedtem magamat. Elindultam haza. Mikor hazaértem beszámoltam a fellépés után történtekről a családomnak. Így könnyebb lett. Egy hét szünet után eljött a nagy ballagás. Akkor tudatosult bennem, hogy talán most látom Dénest utoljára. Egy nagyon-nagy pofon volt. És rendesen csattant. Most végleg felébredtem. 

Már reggel nyolcra be kellett menni az iskolába. Szépen fel volt díszítve, minden rendben volt. Kivéve a diákok. Azok a diákok, akik ballagtak és szembesültek a valósággal. Fél tízkor kezdődött a ballagás. Addig nem állt másból a reggelem csak abból, hogy szaladgáltam a tanárokhoz, a virágokkal. Volt egy-két tanár, akinek nem tudtam odaadni. Lassacskán sokan lettünk. Megérkeztek a szülők. Megkaptuk a virágokat. Persze a fényképezkedés nem maradhatott el. Miután elkészültek azok a csodálatos fotók, beállt a két osztály egymás után libasorba, kettesével és úgy vártuk a csengőt. Egyszer csak megszólalt. Kifújtam a levegőt és elindultam. Végigvonultunk az udvaron. Leültünk. Elmondta az igazgatónő a beszédet, majd kivonultak a kitűnő tanulók. A következő pillanatban már ismét sorban álltunk. Bementünk az épületbe, egyenesen az osztályterembe. Megtörtént az a bizonyos bizonyítványosztás. Ezt követően, mindenki arra ment, amerre látott. Az aulában még utoljára találkoztam Dénessel. Köszöntem neki, ő is nekem, majd elmentem. Végleg kiléptem az iskola kapuján. A szívem szakadt meg, de nekem és neki is, máshol van dolgunk...

Köszönöm szépen, hogy végigolvastad ezt a true,crazy-love storyt. Ha tetszett jelezzétek! Írjátok meg milyen műfajú legyen a következő történet! Facebook oldalam:https://www.facebook.com/palmaniaa/ 

Egy kis fontos dolog: Egy kedves ismerősöm a Simlis spinèk című sorozatot nézi és nincs 4.evad ,ezért szeretne egy szavazósdit ,hogy legyen 4.evad!! Én nem láttam ezt a filmet, de szeretnék segíteni a barátomnak. Aki látta már ezt a sorozatot és szereti, meg szeretne belőle 4.evadot az FACEBOOKon tud jelentkezni az oldal címe: Faking it 4.èvad mentőakció
A csoport alapítója Csőke Luca Kamilla
Ha valaki jelentkezni akar az nyugodtan tegye meg!
Köszönöm.