Egyetlen célom volt, hogy vegyek tűfilcet. Hazaértem az iskolából, átöltöztem, vettem buszjegyet majd felszálltam a buszra. Egy 10 perc múlva már a központban voltam. Összeszedtem magamat és elindultam. Egy téren kellett keresztül menni egy másik térre, hogy eljussak a papírboltba. Miközben az első téren áthaladtam megláttam Dénest. Iszonyatosan zavarba jöttem és már felkészültem a köszönésre is, de nem köszönt, sőt nem is látott. Kicsit elszomorodva mentem tovább. Nem tudtam, hogy hová mehet. Úgy voltam, vele, hogy nem sietek visszafelé, addigra úgyis eltűnik. Így lassacskán elértem a boltba, megvettem a filceimet és visszaindultam. Mikor visszaértem bementem a buszpályára, hogy megtudjam ilyenkor, hétköznap megy-e Debrecenbe busz. Megtudtam, hogy nem. De! Bementem a buszpályaudvarra és megpillantottam Dénest. Hirtelen elpirultam és ahelyett, hogy oda mentem volna hozzá, gyorsan bementem a váróba. Megnéztem a menetrendet, majd visszafordultam. Ekkor már kint állt a zebránál. Ugyan azon a zebrán kellett átmennünk. Direkt a zebra másik oldalára álltam, hogy ne fussunk össze. Hogy miért? Nem tudom. Egy fél perc várakozás után zöldre váltott a lámpa. Nagy lendülettel elindultam és csak az járt az eszembe, hogy minél hamarabb átérjek a túloldali buszmegállóba. Közben még egy pillanatra láttam, ahogy a hátam mögött megy. Nem értettem, hogy hová mehet és, hogy miért jön át a túloldalra. Míg ezen tűnődtem egyszer csak mellém teleportált. Felnéztem, egyenesen rá. Majd ő is rám nézett. Köszöntem neki, most először én köszöntem elsőnek.
Ezek után megtudtam, hogy hová, és miért megy. Elkezdtünk beszélgetni. A buszutat végig beszélgettük. Egyrészről jobban megismertem és több dolgot megtudtam róla, másrészről fel sem fogtam. Még közelebbről láttam a meseszép kék szemét. Mikor hazaértem ugrándozva mentem be a házba. Madarat lehetett velem fogatni.
Ezek után úgy érzetem közelebb kerültem hozzá. De nem így volt. Vagy legalábbis nem látszott, hogy így lenne. Ismét köszönt minden nap, de ennyi. Rá kellett jöjjek, hogy nem lesz szorosabb kapcsolat köztünk. Baráti szinten sem. Ettől függetlenül még élt bennem a remény, mert ,,A remény hal meg utoljára, de a reménykedés tönkreteszi a lelket"...
Ha tetszik amit csinálok like a facebook oldalamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése