Egy év, egy fél élet 8.rész

Eljött a téli szünet. A karácsony békében telt. Hó nem nagyon volt, ellentétben a sárral és az esővel. Az újév is megérkezett. Nem volt nagyon hosszú szünet. Erre a kis időre visszautaztam Debrecenbe. A hazaúton nem vártam semmit az iskolától. De mégis valami történt. Valami új! Szerelmes lettem. Mire vége lett a szünetnek egy új tanuló érkezett az iskolába. Dénes. Első látásra szerelem volt. Sajnos nem az én osztályomba jött, hanem Dávidéba. Így csak szünetekben tudtam vele összefutni. 

Nem mertem hozzászólni vagy beszélgetni vele, de minden nap köszönt. Ezzel az egy dologgal feldobta az egész napomat. Egész órákat töltöttem azzal, hogy róla 'álmodozom'. Újra éreztem, hogy van miért iskolába járni. Ahogy telt az idő, egyre több dolgot megtudtam róla. Arra kellett rájöjjek, hogy szinte egyformák vagyunk. Egyik nap elmentünk egymás mellett, és fejemet nem fordítva ránéztem. Ami a legmeglepőbb volt, hogy ő is a szeme sarkából nézett, és összenéztünk. Gyönyörű kék szeme van. Nem nehéz benne elveszni...

Ekkora már nem is gondoltam Dávidra. Egy suliba jártunk, évfolyamtársak voltunk és ennyi. Semmi több. Nem is beszéltünk, nem is írtunk. És ez így volt rendjén. Minden egyes nap úgy vonultam be az iskolába mint egy hercegnő. Nem azért, mert volt hercegem, hanem mert büszke voltam magamra, hogy nem csinált belőlem is bohócot. Ugyanis Katiból azt csinált. Akárhogy szidta, akármit mondott rá/neki nem bánta, csak loholt utána, mint egy kiskutya. Rendesen sajnáltam a lányt, de hát ,,Aki hülye haljon meg". Ezek után hónapok teltek el úgy, hogy nem beszéltem se Dáviddal, se Dénessel. Az utóbbi nagyon bántott, de hát mit lehet tenni? Pár hónap múlva, akkor már májust írtunk, bementem a városba...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/