Egy év, egy fél élet 4.rész

-Milyen órád lesz?-kérdezte.

-Biológia. Fent a második emeleten.-írtam vissza csendesen. 

-Nekem lent lesz órám, de felkísérhetlek, ha gondolod.

-Nekem nyolc.-írtam vissza nagy gyorsasággal, mikor észrevettem, hogy a tanárnő engem néz. Ezután eltettem a telefonomat. Az óra hátralévő részében nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mit fogok Dávidnak mondani. Nem csináltam ebből nagy ügyet, de erről is jobb volt elmélkedni, mint a matematika feladaton agyalni. Egyszer csak meghallottam a csengőt. Nagyban állnék fel, pakolnék, mire rájöttem, hogy ez csak jelző. Még öt perc. Gyorsan felírtam a házi feladatot ebben a kis időben, mire megszólalt a csengő. Gyorsan összepakoltam, kiléptem a teremből és ott várt. Odamentem hozzá, és elkezdtünk beszélgetni. 

-Milyen a suli? Jól érzed magadat?-kérdezte érdeklődve.

-Ööö... Nem rossz, de mivel még most jöttem egy hónapja körülbelül, nem tudok véleményt mondani.-feleltem őszintén, mindeközben felmentünk a második emeletre. Mikor felértünk, bekísért a terembe, lettem a táskámat és kimentem. Elmesélte, hogy őt mindenki ismeri, és még próbált volna viccelődni is, de én nem nagyon értékeltem... Csak hallgattam, és figyeltem. 

Nem volt sok idő, mert csak ötperces szünet volt. Becsöngettek, bementem a terembe, leültem, mire észrevettem, hogy ismét kaptam egy üzenetet. Megint Dávid volt. Az egész órát végig 'beszélgettük'. Egyre jobban megismertem, és nem tagadom, egyre jobban megtetszett a stílusa. Persze ezt próbáltam nem feltűnően kinyilvánítani. Ekkora már mindenki tudta, hogy lesz valami...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is: https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 3.rész

A falhoz támaszkodva a telefonomat néztem. Ekkor meghallottam a nevemet. Felnéztem. Egy igen sötétbarna hajú, viszonylagosan jóképű fiú szólt. 

-Szia! Te vagy az új lány?- kérdezte érdeklődve. 

-Szia! Igen, úgy néz ki.-válaszoltam furcsán, mégis kíváncsian, hogy vajon miért kérdezte? Ekkor körülbelül egy percre megszűnt ez a roppant hosszú beszélgetés, amiből megtudtuk egymás élettörténetét. Így visszavettem a kezembe a telefonomat, mire észrevettem, hogy odajött hozzám. 

-Én Dávid vagyok. Évfolyam társak vagyunk.- ezt olyan tudományterjesztő módon mondta, mintha nem tűnt volna fel. 

-Az én nevem Anna. Igen gondoltam, mivel nem láttalak az osztályban.- feleltem. 

-Van facebookod? Bejelölhetlek?- kérdezte érdeklődve. 

-Igen van, és nyugodtan bejelölhetsz.

-Okés.- mondta mosolyogva. 

-De nem is tudod a teljes nevemet... Így nehezebb lesz, nem gondolod?

-Ja, tényleg! Megmondod a teljes neved?

-Nem. Mondd meg te a sajátodat.- kissé kacérkodva közöltem vele. 

-Okés! Kiss Dávid. 

Még be sem jelöltem, már rezgett is a telefonom. Rám is írt, tőlem két méterre. Felnéztem miközben mosolyogtam, majd megkérdeztem tőle szóban: 

-Ez most komoly?

-Micsoda?

-Az, hogy itt vagy két-három méterre tőlem, mégis írsz!-mire elmondtam becsöngettek. 

Bementem a terembe, és leültem a legelső padba. Elkezdődött az óra. Mondanom sem kell, hogy untam, mint a bűnt... Egyszer csak jelez a telefonom. Üzenetet kaptam. Dávidtól. Feloldottam a telefonomat és elolvastam. Az állt benne, hogy...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is: https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 2.rész

      Miután kiléptem az ajtón, csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan fogom túlélni ezt a napot. Nehezen. Nagyon nehezen, Az az érzés, az a borzasztó szorongás elrontott mindent. Szörnyű volt. Volt egy aprócska kiskapu a pokolból, amit egy lány jelentett. Nem nem olyan értelemben, hanem, mint barátnő. Ő volt Léna. Léna egy csendes lány, akinek nem sok barátja van, és nagyon megválogatja őket. Nagyon aranyos, és sohasem fogom elfelejteni neki, ahogy felkarolt és nem hagyott egyedül soha. Egyre többet beszélgettünk és egyre jobb barátnők lettünk. Miután véget ért az első nap siettem haza az otthoni menedékbe. Itt senki sem bánthat, senki sem ítélkezhet felettem. Tökéletes hely számomra... majdnem. Míg én azzal törődtem, hogy túléljem a napokat, a szüleim azzal, hogy tanuljak és minél jobb jegyeket hozzak haza. Eltelt egy hét, aztán kettő, majd három. Unalmas volt, de egyre jobban beilleszkedtem. Sok emberrel beszélgettem, mégis Léna volt az, akivel a napom hatvanöt százalékát töltöttem. 
     Az egyik nap egy váratlan dolog történt velem, ami megváltoztatta az addigi elképzeléseimet az iskoláról, annak tanulóiról és a szürke hétköznapokról. Szeptember utolsó hetében, éppen matematika órára várva álltam a folyosón és...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is, ott írhattok üzenetet is, hogy milyen történeteket szeretnétek olvasni tőlem. https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet

      Sziasztok! Ez az én kis crazy-love story-m. Hol is kezdjem? Talán érdemes lenne az elején, de én még is belevágok a közepébe. Költözés. Igen, életében mindenki költözik legalább egyszer, van, aki minden éveben. Na, én az utóbbiba tartozok. Jó, lehet kicsit túlzás, hogy minden évben, de nemegyszer.
      Ez most sem volt máshogy, elköltöztem Debrecenből-Pécsre, innen mindenki tudja mi következik, új suli, új környezet, új lakás. Eddig szép és jó, de kezdődött az év. Azt azért nem árt tudni, hogy akkor a 8. osztályt kezdtem. Azért egy évet eltölteni egy közösségben... húzós. Mi van, ha megszeretem őket és még maradni akarok egy pár évet? Egyre tudtam gondolni a pesszimista hozzáállásommal, ami ha úgy nézzük pozitív, az pedig az volt, hogy ha utálni fogom őket, legalább csak egy év. Közben a szende-nyuszi lányból (ami egyébként csak a sima én) lett egy emo stílusú "szarok a világra és mindenki bekaphatja" lány. Nem csak a saját, de még a szomszéd baja is fájt. Új stílus, új lakás, új suli, új környezet, új én. Közben míg ezekkel a világfájdalmaimmal törődtem, amik tök abszurd dolgok, és senki nem értette őket, még én magam sem, eljött az iskolakezdés ideje. Felvettem a kis Converse táskámat, felhúztam a tutyimat, beállítottam a hajamat, felemeltem a fejemet, és kiléptem az ajtón.